Immáron másfél hónapja próbálok asszimilálódni Ekwok kicsiny településének ritmusához. Néha több, néha kevesebb sikerrel. Mostanra némileg sikerült összebarátkoznom azzal a pár helyi emberrel, akiket egyáltalán látni lehet a saját territóriumán kívül. A legjobb alkalom és helyszín erre természetesen a reptér, mert bármilyen szárnyas alkalmatosság érkezése azt jelentheti, hogy valakinek vendége, vagy csomagja érkezett. Ilyenkor megrohamozzák a lakók a kifutópályának titulált laposabb csíkot és, mint a keselyűk a döglött húsra, reppennek rá a ’nagyvadra’.
Ha semmi nem jött, akkor sincs nagy baj, mert legalább mindenki beleütheti egy kicsit az orrát a másik dolgába és láthatja, hogy ki, mit és honnan rendelt és miért is pontosan. Ha pedig nem a földiekkel akarnak rosszmájúskodni, akkor egy kis falusi pletyka helyett tuti találnak egy kissebségi csoportot, akit lehet közösen szapulni. Abból viszont fel tudják sorakoztatni a világon jelenlévő összes lehetségest, még akkor is, h errefelé a kisebbség maximum az eszkimóságban – azaz saját maguk által - képviseltetik. És mindezt rendkívüli választékossággal és elképzelhetetlen összefüggésekben. A lényeg, hogy az utálkozásban számomra eddig veretlenek. A rasszizmusuk pedig szintén példa nélküli. Hogy vallási, nemzeti, vagy árnyalatbeli különbségről beszélünk az elenyésző jelentőségű, az egyetlen igazán fontos tényező, hogy legyen egy kicsit más és máris tökéletes alanyt biztosít ahhoz, hogy a nyakára szoruljon a világ működésének apróbb-cseprőbb nehézségei, diszkrepanciái, problémái és átmeneti rövidzárlatai által képviselt hurok. Ha valaki a jelenlévők közül kicsit visszafogottabban nyilatkozik, netán más véleményen van az pedig csak előny, mert így legalább tovább szíthatja a kis falu lakói közötti érthetetlen utálkozást.
Hihetetlen, hogy 96 ember milyen mértékben képes negatív érzéseket táplálni egymás iránt. Vajon mi szítja ezt? Vajon ennek az oka (is) az idő hatékony eltöltésének hiányában keresendő? Vagy az unalomban? Vagy szimplán az emberi személyiség hatékony fejlődésének visszamaradott lehetőségeiben? Nem tudom a választ, csak azt érzem, hogy ha annak az energiának, ami jelenleg elveszik a negatív hullámok pusztító cunamijában, csak a fele olyan dolgokra fordítódna, mint a privát környezet és élettér rendben tartása, vagy az igényszint hatékony fejlesztése, netán az értékrend újragondolása és kihívások, célok keresése, akkor ez a környék sokkal kellemesebb helyszín lehetne és az attrakciók listája nem merülni ki a természet által kínált gyönyörben. Így viszont ennek az - egyébként nem kicsi - vonzerőnek sajnálatos módon van egy ellenpólusa, ami a repülőről leszállva az alaszkai széllel együtt vágja arcon az idetévedt lelkeket...
