Az Alaszkai-félsziget tetején (főhadiszállásomtól egy darabkával keletre) található egy a Katmai Nemzeti Park névre hallgató rezervátum. Nem mondanám, hogy világhíres, legalábbis nem a neve miatt. Mégis, valószínűleg mindenki látott már innen képet akár valamelyik magazinban, akár poszteren (netán a hetvenes években még a szobájának a falán is régi jó retrofaliplakát formában). Az biztos, hogy ha volt rajta vízben álló medve a szájában halacskával, akkor az itt készült.
A Park közepén, a Brooks és a Naknek tavakat összekötve folyik ugyanis a Brooks folyó. Eme – helyi mércével mérve – szűkebb folyamnak a közepe tájékán pedig a Brooks Falls nevű jelenség található. Ez utóbbi vízesésként ugyan csak kisebb mértékű szabad asszociációval aposztrofálható, de mégis igazi turisztikai látványosság. Az éves lazacőrület ugyanis ide is bekúszik, de itt - az emberekhez mérten - jóval nagyobb mértékben örülnek ennek a ténynek a barnamedvék.
Júniustól augusztusig brummogó barátaink előszeretettel csücsülnek nyitott szájjal a vízesés tetején és várják, hogy a sült galamb helyett egy jófajta lazac repüljön a szájukba. És - bármilyen mókásnak tűnik is – ez nagy valószínűséggel be is következhet. Nem elég ugyanis, hogy szerencsétlen lazacok csak a folyó sodrásával ellentétes irányban haladva közelíthetik meg egykori ’bölcsőjüket’, útjuk befejezéséhez még - atlétikai rátermettségüket is bizonyítva - fel kell ugorjanak a vízesés tetejére. Na és ott pedig lesben áll egy cápa, áá… Na jó, se Neoton, se cápa, viszont egy maci, vagy adott esetben sok maci.
Ez van az egyik oldalon. A másik oldalon meg jó sok teleobjektív és digitális kamera, meg az esőkabátba burkolózott hozzátartozóik. Mert a nagyragadozók szenzációsak. És ki ne akarna egy ilyen képet, hamár medveföldre merészkedett, igaz? Az újságokban szereplő macis képeknek az igen nagy százaléka készül itt, ugyanis a mackótesók itt elsőbbséget élveznek. A Falls csak hidroplánnal közelíthető meg, a helyszínen pedig szinte csak gyalogosan küzdhetők le a távok. Igazi ökopark és mellesleg rettenetesen gyönyörű. A XX. század legnagyobb vulkánkitöréséért felelős Novarupta vulkán és egyéb magaslatok árnyékában található ez a kis természetvédelmi övezet, a Katmai Park szívében. Hegyes, vizes, tundrás és szinte állandóan kissé misztikus ködbe burkolt…
Ugyan van látogatói központ, meg ennivalóda is, meg ajándékbolt, meg ami még kellhet, hogy az ember - elkényelmesedett és –kényeztetett - lánya tisztességesen eltöltsön egy pár órát, de van mellette egy jó nagy adag odafigyelés is. Ez annyit jelent, hogy minden általunk ’látogatott’ helyiség vagy betonbiztosan van lezárva, vagy elektromos kerítéssel lekerítve, hogy a dörmögik még véletlenül se kaphassanak rá az ember – és a velejáró finomságok – ízére. Így biztosítható ugyanis – csak és kizárólag -, hogy a négylábú szőrös ne akarja megtámadni a kétlábú csupaszt, hiszen alapértelmezésként nem tartozunk a táplálékláncolatába (hálaistennek). Ellenkező esetben ugyanis – nem hülye lévén – egyértelmű, hogy éléskamraként - és ráadásul nem túl fürge célpontként - azonosítana minket és minden lehetőséget kihasználna, hogy ránktámadjon. Mégiscsak egyszerűbb így, mint repülőhalakra várva ülni a hidegvízben…
Jól átgondolt rendszer ez a testközelben összkomfortos vadon. Igazi turistacsapda. Végülis – mivel a medvék többen vannak errefelé, mint az emberszabásúak – nagy eséllyel találkozhatnánk macikkal, ha önhatalmúlag kimerészkedünk a lakott területek vonzáskörzetéből (sőt sokszor még lakott területen belülre is betévednek az óriások). És mégis… A legtöbb turista – főként sporthorgászok (én is egy ilyen csoportot kísértem) –inkább befizet erre az útra, mondva, hogy így kisebb a kockázat… Valóban az? Hiszen, ha megtámad a drága jószág, akkor annyira mindegy, hogy egyébként van-e forró kávé meg brownie a büfében, nemdebár?!
Persze nem lázadni akarok, mert Afrikához hasonlóan továbbra is remélem, hogy az ilyen jellegű kirándulásokból származó bevételek javarészt az általunk jelentős mértékben visszaszorított vadállomány fenntartható megóvására fordítódnak… És így talán még maradhatnak olyan helyek is, ahol emberi befolyásoltság-mentesen még a vadon az úr…
